Rudolf trónörökös nyomában a Sisi Baráti Kör 2008-as kirándulása

Főoldal > Rudolf trónörökös nyomában

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Rudolf trónörökös nyomában


2023/08/21
Melis Judit

Személyes hangvételű úti beszámoló az 1858. augusztus 21-én született Rudolf trónörökös emlékére, a Sisi Baráti Kör 2008-as, 5 napos utazásának felejthetetlen élményeiről.


„A 150 éve született Rudolf trónörökös nyomában”, 2008-ban így hirdette meg a Sisi Baráti Kör a Makrovilág Utazási Iroda segítségével lebonyolított 5 napos ausztriai emlékútját a tagok részére. 5 nap és 4 éjszaka egy kitűnő bécsi szállással, ahol a kétágyas/zuhanyzós lakosztályok mellett csodás kiszolgálással finom reggelit és vacsorát is kaptunk, ahonnan így jó volt 7 körül elindulni és este/éjjeltájban fáradtan megérkezni!

Az előzetesen tervezett programtól csak a zárt ajtó térített el minket (egy esetben).



Nagyon szoros és nívós program minden percét élveztük, mert nem voltak üresjáratok, még a buszon is az alkalomhoz csatlakozó DVD, CD szólt, illetve a kitűnően felkészült idegenvezetőnket hallgattuk nagy áhítattal. Sokszor Szabó Margit és Bányai Juli bővítette ismereteinket a tárgykörben.

Az utazás 2008. augusztus 19-én, kedden reggel fél 7-kor a Keleti pályaudvar Kerepesi út felöli parkolójából indult, miután várakozással teli izgalommal elfoglaltuk helyeinket a buszon.

Megtörtént az első létszámellenőrzés, így a sofőr, aki egyébként nagyban emelte fantasztikus vezetési stílusával az utazás hangulatát, elindulhatott.

 

                        

 

A program első napján az úti cél a Bécstől kb. 20 km-re lévő Orth an der Donau. Rudolf gyakran vadászott itt, utoljára a halála előtti hetekben is. A kastélyban berendezett kiállítás emléket állít a természetkutató Rudolfnak. A napos időjárás és a hely csak még maradandóbbá emelte az első ausztriai benyomásokat, a városka békés és gyönyörűen búvik meg ezen a természetvédelmi tájon.

Nagy várakozással telve indulunk tovább, mert vár a kapucinus kripta, hogy leróhassuk tiszteletüket koszorúinkkal, szembesülve azzal a valósággal, hogy még a kivételes magasságokban sincs az, ami megvédheti az embert a szomorúságtól, tragédiáktól, főképpen, ha intelligens és különösen érzékeny lelkületű.

 

Nagy a kontraszt a vidám napos és nyüzsgő bécsi belváros képe és a kripta csendes hűvössége között. A Habsburg uralkodók kettő kivételével itt lettek eltemetve. Egymás mellett számtalan érckoporsó teremről teremre, egyre díszesebb és díszesebb szarkofágokban pihenik már örök álmukat. Az egyik, a teljes termet betöltő Mária Terézia nyughelye után a végső termek felé haladva, amikor a feszültség már tapintható, - megérkezünk célunkhoz.

A terem három megvilágított és teljesen körüljárható szarkofágot foglal magába, de enged helyet a kegyeletadásnak is, mintha már tudvalévő lett volna az a zarándoklás, ami Erzsébet királyné halálával vette kezdetét e falak között. Percekig csak csendes, megilletődött szemlélődés következett, majd előkerültek az eddig rejtett nemzeti szalagos koszorúk, rajtuk írás tanúsítja már örökre, ekkor és ekkor itt járt a  Sisi Baráti Kör és eljön majd bizton a jeles évfordulókon újra. Helyükre kerülnek a koszorúk, olvassuk: itt nyugszik Sisi, itt Rudolf, (és bár nem gyöngyvirág, de egy gyönyörű kis gyöngyből készült virágkoszorú jelzi valaki szeretetét) egy kicsit kevésbé törődünk Ferenc Józseffel , kinek-kinek  talán vétkei jutnak eszébe, egy két fotó készül, ami emlékeztet majd minket ezekre a meghitt pillanatokra.

Lassan lépkedünk fel a lépcsőkön ki a valóságba, a jelenbe, a közeli McDonald’s-ban bekapunk egy kis életmentő salit majd egy séta a Ringen az egyetemig végérvényesen visszazökkent minket a jelenbe .A városháza előtt valami filmes banzáj, szemben a Burgtheater hatalmas épülete egy finom fagyival a tikkasztó melegben besétálunk a Volksgartenbe a rózsakertbe és a Sisi szobor után már otthon érezzük magunkat.

 

Az idő könyörtelenül telik…

A szabadprogram 5-ig engedélyezett, akkorra kell a Szépművészeti Múzeum elé érnünk. Összegyűltünk, hogy elfoglalhassuk a szállásunkat, ami majd a következő napjainkban igazi pihenőhelyünkké válik.

Kíváncsiság lesz úrrá mindenkin és az útközben meglátott és káprázatba ejtő Otto Wagner villájánál is nagyobb ámulatba esünk a szállásunknál. A bécsi erdő hűvös peremén olyan a hely, mint egy oázis, a fáradt utazóknak fejedelmi környezetben megbúvó sziget. Sorban állunk apartman kulcsainkért, ledőlhetünk egy pillanatra a külön bejáratú fürdőszobai élmények után, aztán irány az étterem, a patinás, fával borított étterem, tisztaság és udvarias pincérek és ezt már csak a vacsora minősége múlja fölül. Hát ezt is megértük, itt vagyunk, 1140 Wien Karl-Bekehrty Strasse 60. Mielőtt álomra hajtanánk fejünket, nem hagy nyugodni a gyönyörű környezet és sétálunk egy nagyot az erdő széléig, ahonnan folyamatosan bukkannak ki a futók és kutyasétáltató emberek. Egy patak folyik az út mellett. Lassan besötétedik ideje a lefekvésnek.

Reggel fél hatkor kelünk, fél hétkor reggeli, olyan bőséges, terülj, terülj asztalkám, persze friss császárzsemlével. A pincérek gyorsabbak, mint mi, kinek-kinek a kávé, illetve tea kerül a reggeli mellé, gyümölcsjoghurtomat már magammal kell vinnem, mert 7 óra és számlálják az embereket a buszon… 45… - akkor indulhatunk….

 

Úti cél: Salzkammergut.

Gmundenban, a Traunsee partján is, és a vízen is körbejártunk 1-1 Orth kastélyt.

Az úgynevezett „tavi” kastély elhelyezkedése varázslatos. Bár a jelzések az épület falán mutatják a néha igen magas vízállást, de hát valamit, valamiért.

Tovább sétálunk a tó partján a kisváros Városházág, itt van a hajóállomás, ahonnan szép idő esetén a félutat Bad Ischl felé hajón tennénk meg. Áll is a kikötőben egy monarchiabeli, Gisela névre keresztelt sétahajó. Mi azonban először még egy helyi múzeumot látogatunk meg, ahol tudomásunk szerint számunkra néhány érdekes tárgy került kiállításra. Szép régi épület második emeletén meg is találjuk az egyébként nagyon érdekes tárgyak között Rudolf mayerlingi, Sisi virágos, korfui bidéjét és közvetlen mellette Ferenc József szobai bőr/fa wc-jét. A nagy tolongás ellenére lencsevégre kaptuk az intim darabokat. Szorongva lestünk ki az egyébként varázslatos kilátást nyújtó ablakokon a Traunsee-re, mert az idő egyre szelesebbé és borúsabbá kezdett válni.

2 órakor indulna a hajónk, ki szomorúan, ki fellélegezve veszi tudomásul: a buszunk visszafordult, mert mégsem kelünk át a már teljesen viharos időben a tavon. A kicsit viharvert csapat felkászálódik a buszra, a nagyon magas csúcsok felhőben vannak, de 2-3 alagút után elénk tárul Bad Ischl már békésebb sziluettje.

Nagyon hosszú az út, de megérkeztünk. A hegyek közé ékelődött városka a párás, szemerkélő időben is varázslatos. Harsogó zöld és virág amerre csak néz hirtelen az ember. Kisebb magaslatok veszik körül, a zordabb hegyeket kirekesztve a látómezőből. Szűk utcákon kanyargunk, de már meg is álltunk, ugrás le a buszról, ma még sok a látnivaló és kevés a hátralévő idő. 1-2 lépcsőn felfelé majd egy hidacskát találunk magunk előtt, szembe már dús növényzet rejt mindent, izgalommal tesszük meg az első lépéseket.

 

A hídra érve mind két irányba kiszélesedik a horizont és szemünk elé tárul a nagy robajjal durva köveken tajtékzó kis folyócska, a hangját mindvégig halljuk bármerre is járunk ezután.

 

Rövid lámpákkal és fákkal szegélyezett emelkedő után szemünk elé tárul a Császárvilla.

Bevallom, felülmúlta minden várakozásomat. Megmagyarázhatatlan nyugalom áradt belőle.

Nem véletlenül eshetett a választás erre a mesebeli, „világvégi” kis helyre, ahol majd FJ és Sisi kipihenhetik a nyüzsgő Bécset, ahol mindig szem előtt voltak. Ezt az is igazolja, hogy az Erzsébet-szárny ma is lakott: Erzsébet királyné dédunokája, Markus Salvátor von Habsburg-Lotharingen nagyherceg – Mária Valéria unokája által. Nem is volt az olyan régen, amikor itt 1853 augusztusában „először pillantják”, majd jegyzik el egymást, hogy majd 45 öt év múlva itt lássák utoljára egymást, mert innen kísérte Ferenc József az Ő Sisijét az állomásra a vonathoz, ami Genf felé vitte a végzetes útra.

 

A herceg nagyon kedves és szerény módon vitt minket fel az emeletre, hogy megnézzük a kiállításnak berendezett helyiségeket, amik eredeti állapotukban mutatták magukat, mintha megállt volna az idő.  Kis, barátságos szobákban töltötték itt a nyaralásra szánt időt, de mint megtudtuk, szigorú időrendben zajlott minden, ki is futott önkéntelenül a számon:  – na szép kis nyaralások lehettek…

Tényleg, Ferenc József itt is rendületlenül dolgozott, íróasztalán bizonyítékául ennek üveg alatt ma is ott látható a szerb hadüzenet, amit 1914-ben itt írt meg, és ami elindította az I. világháborút. Két nappal később elhagyta Ischl-t, 1916-ban halt meg 86 éves korában.

 

Margóék átadták kedves ajándékaikat, Agi Müller egy kicsit még németül beszélgetett majd elköszönt Markustól, mert már mindnyájan nagy szeretetünkben így hívtuk egymás között. Később, amikor eszébe juthatott, futva keresett minket az Ő ajándéka miatt, ami nagyon jól jött a hazafelé vezető 3-4 órás utunk alatt, mert egy Császárvillában tartott Lehár est volt DVD-n, amit a mi filharmonikusaink játszottak, Rost Andrea, José Carreras, Placido Domingo előadásában.

 

Kitűzőnkkel a mellünkön tovább hallgattuk az ottani magyar idegenvezető fiatalembert, aki körbevezetett minket, rengeteg érdekességet mesélt még, de Szabó Margit mindig meglepte kiigazításokkal és nagy tudásával, amiért akár hálás is lehetett, mert így a hallottakkal Ő is kiegészíthette anekdotákkal tűzdelt előadásait.

A császár felesége halála után érintetlenül hagyta kicsiny és hangulatos dolgozószobáját, a paravánokon lévő, (Mária Valériát ábrázoló) fotók személyes légkört árasztanak. A vadász-szobában áll egy csodálatos olajfestmény, Benczúr alkotása, ami a trónörököst ábrázolja teljes életnagyságban. A földre állítva közvetlen varázslatosságát érzékelhettük, ahogy megközelítettük. Hát káprázatos volt…

 

A városkában eltöltött hátralévő idővel mindenki maga rendelkezett, a kis patinás város minden épülete igazi XIX századvégi hangulatot mutatott. A császárfürdő, Lehár szálló és villa stb. A megszámlált társaság, az élményektől átitatva hallgatta a korhű zenét és a sötét buszon lelki szemeink előtt vonult el minden, ami itt zajlott nyaranta, amikor hajnalban Sisi reggeli előtt minden nap felkapaszkodott a közeli 600 méteres dombra, hogy utána ússzon egyet, amíg a család még békés álmát aludta, csak Ferenc József döntött már sorsfordító eseményekben.

Nem kis nehézségek árán, de 11 körül elfoglalhattuk szállásunkat, a mély alvás másnap reggel már nem engedte a visszaemlékezést az éjjeli álmainkra. De annál frissebben ettük reggelinket, hogy 7-kor a buszon lehessünk, mert elérkeztünk a nagy naphoz augusztus 21-én, hogy Rudolf születésének 150 évfordulóját megünnepeljük.

 

Igaz, furcsa módját választottuk, mivel a mai programunk Mayerlingbe visz minket.

Mielőtt útra kelnénk, még tiszteletünket tesszük a Hernals temetőben, hogy fejet hajthassunk Bratfisch, - a „kocsis” sírjánál, mivel tudjuk mit jelentett Rudolfnak ez az ember, hiszen saját fiákerese lett, mert császári hintókkal már rég nem tudott „titkos” útjaira járni. Nem féltékeny felesége miatt… Azonban képzeljünk el egy olyan királyi udvart, ahol a koronaherceg minden lépését a titkosrendőrség figyeli. De nem azért, hogy megvédje, ellenkezőleg, tonnányi jelentést küldtek apjához, illetve a porosz királyi udvarba minden lépéséről.

Bratfisch abszolút bizalmát élvezte és más hű emberei segítségével, - kijátszva megfigyelőit élhetett egy másik, apja által tiltott életet barátai segítségével, kibontakozhatott és megcsillanhatott tehetsége, elbűvölő egyénisége. Ez az ember, aki rég meghaladta már egyéniségével, gondolkodásával korát, aki éveken keresztül menedéket kapott egy egyszerű embernél, ahol esténként családi körben lehetett, finom vacsorák mellet a házgazda dallal szórakoztatta, már csak itt érezhette jól magát.

Nem véletlenül, utolsó éjszakáját is a „társaságában” töltötte, mert egyetlen bizalmasa maradt halálig, ami sajnos hamar bekövetkezett, mert csak 3 évvel élte túl a trónörököst. Pedig Ferenc József becsületére legyen mondva, „meghálálta” fia bizalmasának: háztulajdonossá tette, amit aztán sírján is feltüntettek.

Innen a Hütteldorfi  temetőbe mentünk és a nagyon meredek és ódon falak között csak kis segítséggel sikerült megtalálni a jeltelen sírt amiben Erzsi pihen, az egyetlen, ami Rudolfból megmaradt, mint ahogy ezt írta Stefániának a búcsúlevelében.

  

Erzsébet, aki nagyanyja és apja nyomdokain lépdelt ebben a különös világban, szintén kereste az útját, de nemigen találta meg.1883-ban született, az elhamarkodott házasságából 4 gyermeke született Otto von Windischgratz-től aki mást szeretett, viharos válás után gyermekeit hátrahagyva, a monarchia széthullása után a szociáldemokrata Leopold Petznek felesége lett, hogy aztán  a „vörös hercegnő” teljesen magányosan éljen és haljon.

Sorsa a nagy múltú uralkodóház méltatlan hanyatlásának szimbóluma. Visszafelé megyünk az időben – irány Mayerling…

A hely a bécsi erdő közepén ma az idő jóvoltából kevésbé lehangoló oldaláról mutatkozhatott meg számunkra. Nyár lévén teljes napsütésben érkezünk a szelíd dombok közé, amik teljesen elrejtik az egykori vadászházat, ma karmelita kolostort, ami amúgy szerény épület.

A drámát annál is inkább nem lehet „tetten érni” mivel szűk teret engednek hozzá a kerítések, zsalus ablakok és nagy falak, évszázados fűzek, zárt a terület, hiába másszuk meg a dombot, az ágak és a lombok tiltó kezekként eltakarják a helyet, rejtik a még mindig rejtegetnivalót. Egyetlen oldala, ami előre tolakszik (mert csak innen közelíthetünk), a kápolna, amit Ferenc József parancsára az elbontott végzetes szoba helyére emeltek. Ezen keresztül mehetünk be.

Hárombusznyi ember kellett, hogy osztozzon a látványon, az oltár előtt elmélyedés nélkül haladtunk keresztül, pár pillantást vetve egy üvegezett oldalhelyiségre, ahova Sisi korfui villájából egy díszes oltárt ide hozatott, fiának állítva emléket ezzel.

Tovább, tovább, tovább, – szólt több nyelven mindenhonnan a szentségtörő kiabálás, ennél nagyobb döbbenetet a szűkös 3 kis szoba jelentette, ahol, a tömeg miatt a világon semmit megnézni nem lehetett. A falakon képek, írások lehettek, azt hiszem tapétaminták, meg egy szőnyeg darabja! Üveg mögött egy pirinyó kis szoba két székkel egy asztallal, ami jellegtelenségénél fogva az intézőé sem lehetett. Szerencsére már láttuk az ajtót, de a végső megpróbáltatást egy asztalka mögött ülő és képeslapokat áruló karmelita nővér jelentette, így a feltorlódott tömegtől csak lökdösődés árán juthattunk a szabadba.

Egy tárgy emelkedett csak riasztón ki a terem közepén üveggel körülvéve, Vetsera Máriának az oroszok által 1945-ben kiforgatott sírjából előkerült érckoporsó, amin máig láthatók a szekercéknek a nyomai, amivel megbolygatták szegény bárókisasszony nyughelyét. A 17 éves gyermeknek csak az 5. újratemetés adhatta csak meg talán már a végső nyugalmat.

 

Furcsa folytatása a programnak az 50 m-re lévő étterem, ahova a programnak megfelelően betérünk egy ebédre, egy osztrák levesre, bécsi szeletre és egy jófajta rétestre és sörre. Az ételek elkészültéig mindenki feltérképezi a helységeket, a falakon a császári család relikviáit, de a várva várt pillanatokat, a fel nem tett kérdésekre a választ, a misztériumot csak nem találom sehol. A mítoszt, - a mayerlingit…

Az ebédtől elnehezült testben, de lélekben várakozással indulunk neki a délutáni programnak.

Teljes odaadással kapaszkodunk fel a Heiligenkreuzi temetőbe a hosszú, méltóságteljes, meredek, fasorral szegélyezet úton. Itt tárul szemünk elé a kőkerítéssel szegélyezett kis temető és kápolna, és legbékésebb arcát mutatja a napsütésben, elképzelhetetlen hogy valamikor itt milyen dráma zajlott.

Mary sírja a temetőcske legmagasabb pontján van. Körbeálljuk a vasráccsal körülkerített kőkereszttel díszített sírhelyet, ami reméljük már végső nyughelye lesz ennek a gyermeknek, akinek sírját a következő sorok díszítik:

„Minden ember, mint virág kinyílik, azután elhervad…” (Jób könyve 14,2)

A kereszt tövébe elhelyeztük kis koszorúnkat abban a reményben, hogy a válaszokat már nem az ő nyugalmának megzavarásával keresi majd az utókor, hogy egyszer majd az embereknek idejövet már csak az jut az eszébe, hogy bizony a szerelem az nem mindig az örök boldogság záloga. S kinek-kinek a történelem során a legnagyobb végzetet is jelenthette.

Utunkat a Heiligenkreuz-i apátságban folytattuk pár kilométerre ide. Ennek létrehozása is a Habsburgok nevéhez fűződik.  A fehér-fekete reverendás ciszterciek XXI. századi módon, (Margóék meg is vettek egy slágerlistás CD-jüket a shop-ban) működtetik ezt a szemet gyönyörködtető belső fedett és nyitott, díszes kerengőkkel ellátott épületet. Az itt élő szerzetesek készítették az intarziás bútorokat, fadomborműveket, szobrokat.

A tervek szerint negyedik napunk nagy részét a Schönbrunnban töltjük majd. A kastélyban az évforduló alkalmából nyílt kiállítás.

Reggeli után felkeressük Schratt Katalin sírját. A Hitzingi Lanzi temető gyönyörű fekvésű a belvárosban, Bécs egyik legmagasabb pontján terül el nagy kiterjedésben.

Fotókkal felszerelve keressük először Erns Marischkát, a bejárathoz közel meg is találjuk. Kis virággal köszöntjük a mindenki számára annyira szeretett Sisi-filmek megalkotóját.

Indulunk is tovább, hogy megkeressük Schratt nyughelyét és itt tovább is időzünk, sok-sok kérdés és válasz, majd anekdotázás következik. 

Indulunk a Gloriettegasse felé, hogy a színésznő villáját megkeressük. Engem ennél jobban izgat, ezért lázasan keresem Anna Nahowski villáját, ugyanis a színésznő előtt 1875-től majdnem 15 évig ő volt a gondokkal agyonterhelt császár mentsvára. Tovább haladva a Maxingstr.-én nagyon közel ide, eltéveszthetetlen a Schratt villa, mindenhol cizellálva nagy KS betűk, csinos és zárt villa. Mindkettő közel a császár nyári rezidenciájához, de egymáshoz is…(?).

Újabb kapaszkodók, de megéri, mert szebbnél szebb házak mellet haladunk el. A buszra szállva irány a közeli Schönbrunn.

Ezt az óriási, szép, de nem túl barátságos kastélyt már sokan többször is láttuk, de a mostani aktualitását több, az évfordulók alkalmából nyílt kiállítás adja.

A mindenkori császári gyermekek lakosztályai baloldalon helyezkednek el nagy saját kertrésszel. Ide igyekszünk… Csodás, figurális és színes festett falak adnak helyet egy ideiglenes Rudolf kiállításnak, hisz kis korában Ő is itt élt e falak között. Pár vitrin, kép és történelem, majd a Trónörökös kertjében csodálhatjuk meg a sok citrusfát.

 

Megpihenünk egy presszó teraszán egy fagyival, majd újra lendületbe jutva séta a szökőkutakhoz és a Gloriettehez. A kastély, Bécs panorámájával kétségtelenül impozáns. Itt az igazi élményt a Hintómúzeum jelentette számomra. Csodás relikviák Sisi ruhái, ostorai festményei, Rudolfhoz kapcsolódó kiskocsik, amit kecske és van, amit csacsi húzott, még számtalan szépség, szép szánok és libériák. Egy kissé szomorú látvány az esküvői hintót követő, gyászlovakkal és kandeláberekkel körülvett gyászfogat, - mi mindent láttak már ezek a tárgyak. Indulni kellett, a busz csak percekig állhatott bizonyos helyeken.

 

Innen egy tervezett városnéző séta a Ringen, a nagy piac mellett, hogy megnézhessük Belvárosi Kerületi Múzeumot ahol szintén Sisi-hez kapcsolódó tárgyakat láthattunk volna, de sajnos zárva volt (?), így indultunk tovább, közös megegyezéssel szabad program következett. Fél 5-re megint a Mária Terézia térnél mindenki legyen ott, mert ma korai, ½ 6-os vacsora után vár az esti program 1-2 búcsúpohárral, egy sramli zenés terefere Grinzing valamelyik hangulatos kisvendéglőjében. 

 

Az utolsó, ötödik napra ébredtünk, és amit még nem tudhattunk, a mai napon is fokozni lehetett az élmények okozta lelkesedésünket. De ne szaladjunk előre… Az utolsó reggelinkhez rutinosan szedjük össze a hozzávalókat, pincéreink mindenkinek már a „szokásos” kávát és teát szervírozzák, tévedhetetlenek és gyorsak. A terítők az utolsó napon is makulátlanok, friss a tojás, sajt, felvágottak, Ferenc Józsefnek sem lehetett frissebb a császárzsemléje. A már becsomagolt bőröndöket lassabban hozzuk lefelé az emeletről, mint érkezésünkkor felfelé. A bepakolás és vásárlás után (jó magyar szokás szerint), a Hofmobiliendepot-ba megyünk

Möbel Museum Wien, az úgynevezett császári udvar bútorainak gyűjteményét láthatjuk itt a Bécsi Bútormúzeumban. Bent a belvárosban a Maria Hilfer-ről pár lépés csak a belváros közepén U3 Zieglergasse-i megálló Adreasgasse 7-ben. Csak azért írom ezt ennyire pontosan, mert még 2009 januárjában nyitva van a KRONPRINZ RUDOLF LEBENSSPUREN elnevezésű kiállítás, ami szerintem kihagyhatatlan. Rám a Gödöllői Rudolf-kiállítás is nagy hatást tett, egyszerűen csodálatos volt a sok személyes tárgy és levél, utolsó sorok Stefániának, ravatali virágokból egy darab, és a kerámia portré, többször kint voltam, de ugyanaz a hatás, azóta sem szabadultam a varázsától.

 

Hát nem gondoltam, hogy lehetett még ezt fokozni…. Felejthetetlen volt. Először a császári bútorok között szétszóródott a társaság, a Sissi-filmben használt bútorok, magyar bútorok, stb, -sok idő elment itt. Nem sejtettük akkor mit is rejt a Rudolfhoz kapcsolódó anyag. Belépve a félhomályos helyiségekben, ahol őrök vigyázták minden lépésünket, azonnal valami varázslat történt. A falakon a tárlókban és üvegkalickák mögött az ismeretlen személyes tárgyak úgy voltak elrendezve, hogy itt éreztem először az út során Rudolf jelenlétét, amik egy megmagyarázhatatlan kapcsolatot alakítottak ki, ami most egész szorossá válhatott.

Tárgyról tárgyra haladva egy valóságos lénnyé alakult, aki ott volt mindenütt. Döbbenetes volt a madarat ábrázoló rajza, ami elbírta a falnyi méretre való nagyítást és bizonyította ezzel a XXI. században is hihetetlen tehetségét. Bár Jókai, Brehm és mások állították, elismerésük nem a főhercegnek szól, mert e sokoldalú tehetséges embernek sajnos nem adatott meg az igazi elismerés. Ha közrendű lett volna, a tudományos világ kiemelkedő tudósa válhatott volna belőle, de azok elismerését, akikét áhította, sohasem kaphatta meg.

Az emeletről a földszint felé folytatódott a kiállítás, ami talán kifejezheti Rudolf sorsának hanyatlását és el is kalauzol minket az egyre komorabb és a véget sejtető dokumentumok és tárgyak felé. Sosem látott iratok, levelek, jelentések, méghozzá rendőrségiek, tehát nem mindent tudott eltüntetni a mindenható gépezet. A különböző tárgyak és oszlopok között előtűnik egy ágy,  – állítólag az a bizonyos. S mintegy bizonyítékként, hogy kérem igen, itt egy szerelmi drámával álltunk szemben, hogy válását nem engedte a pápa és a császár sem… ott áll a falon egy életnagyságú akt Vetsera Máriáról, szépségének teljében, okként, akinek ugye nem lehetett ellenállni.

El kell itt időzni, vissza kell ide jönni, hogy mire kapok, majd választ nem tudom még, hiszem, hogy aki meg akar, valamit tudni a Rudolf trónörökösről nem csak a könyvekből teheti, ezek a „kézzel fogható”, élete részeit képező darabkák összerakosgatása fedhetik fel a valót, valami olyat láttatnak velünk, amit nem biztos, hogy megtudhattunk volna, ha kortársai vagyunk.

A kortársai, rokonai és barátai nem voltak képesek személyes találkozásaikkor meglátni ebben a törékeny lelkületű fiatalemberben a géniuszt a jövő reménységét. Csak ebből a 2-3 generáció távlatából és XXI. századi gondolkodásunkkal és ismereteinkkel, eszközeinkkel vagyunk képesek a mozaik-darabkák összerendezésére. Így letisztultabban más a rálátás a lélekre mint volt a hús vér emberre életében? Hát ezek után közeledünk utunk utolsó állomása felé, hogy szemügyre vegyük azt a helyet ahol a legenda született 150 évvel ezelőtt.

Laxenburg - sok remény indult el innen!

Az épület tetszetős, de amerikai üzletembereknek évekre átadva a renoválása fejében…(?)

Beléphetünk az ideiglenesen kiürített termekbe, szobákba, ahol Sisi életet adott Rudolfnak, ablakon kinézve próbálom elképzelni a királyné ekkori érzéseit, mert itt kezdődött minden, s bár ez a mi utolsó állomásunk igyekszünk is a boldog születésre gondolni, 1858. augusztus 21.-ére. Mennyi várakozás és fájdalom előzte meg ennek a reménybeli fiúcskának a születését, hogy reményvesztetté váljon pár évtized múlva!

A Sisi Baráti Kör Laxenburgi tagja közbenjárására a polgármester úr jóvoltából juthattunk be a kezdeményezésére létrehozott kiállításra. 3 pici szoba tele azokkal a Rudolfhoz köthető emlékekkel, amit a környéken élők szedtek össze, mi megköszöntük a rögtönzött előadást az esőben. Bejuthattunk palotába, a parkba, majd a kisvonattal elvittek minket a Franzenburgba ami egy mesterséges tó közepén áll és egy kis komppal juthattunk oda, ahol egy másik korban egy másik Habsburg épített magának egy olyan várat ahol nem lakott senki, de felhalmozott mindent benne ami a boldogság illúzióját hozhatta el számára.

Borús és csöpögős az idő, abszolút ellentéte annak a napfényes napnak, ami Mayerlingben fogadott bennünket.

Mindig azon kapom magam és az a furcsa képzetem támad, ami a 21-én Mayerling felől indulva fog el újra meg újra, mintha Ferenc József annak a kívánságának egy örökké valóságig kiható következménye maradt volna meg, hogy soha többé a nevét sem volt szabad kiejteni a monarchiában Rudolfnak. Talán ennek a következménye az, hogy a nyomasztó stigmát a történelem még sokáig nem képes eltörölni.

Rudolf trónörökös születésének 150-ik évfordulóján a nyomában jártunk, de a mai napig szinte csak a halál árnyékában vagyunk kénytelenek beszélni és megemlékezni Róla, szeretném, ha eljönne az az idő, amikor úgy beszélhetünk és írhatunk erről az emberről, hogy az kerül előtérbe hogyan teltek napjai, évei, élete, s nem kellene törődnünk már a halálának körülményeivel.   


Szóljon hozzá!




Legfrissebb cikkek


Erzsébet királyné elveszett könyvtára
Erzsébet királyné nagyon szeretett olvasni, így nem meglepő, hogy hatalmas könyvtárral rendelkezett.
Dr. Sisi
Avagy ki tud többet Erzsébet királynéról? Kvízjáték 3–5 fős csapatok részére
Festetics Mária grófnő és Ferenczy Ida szamárháton
Gödöllő, 1873 őszén (Fotómásolat, ajándék Dr. Tolnay Pálné Kiss Máriától.) Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, gysz. 4414.
Erzsébet királyné élete

Erzsébet királyné, Miksa bajor herceg (1808-1888) és Ludovika (1808-1892) bajor királyi hercegnő harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1837-ben, Münchenben.

Tovább >>

                                                                                                                                         

 

 

 

Erzsébet királyné szobái, kertje, verandája

Erzsébet királyné ibolyaszínű lakosztályának szobáit hiteles források alapján sikerült rekonstruálni 1996-ban. A lakosztály falain a királyné gyönyörű portréi láthatók, valamint a kor kiemelkedő politikusainak arcképei, akikkel a királyné az 1867-es kiegyezés előkészítésekor került kapcsolatba.

Tovább >>

Erzsébet királyné és Gödöllő

Erzsébet 1867. május 11-én tekintette meg először a koronázási ajándékként nekik szánt gödöllői kastélyt.

Tovább >>

Erzsébet királyné névnapja

Az 1867-es kiegyezés előkészítésében a magyarok ügyét támogató Erzsébet királyné névnapja a koronázást követően hamarosan nemzeti programmá vált az országban. 1868-ban a Vasárnapi Ujság még csak a Nemzeti Színház díszelőadásáról számolt be, (a nézőtér teljes kivilágítása mellett adták elő ifj. Bertha Sándor Koronázási hymnus című művét).

Tovább >>

Honlapkészítés, keresőoptimalizálás, marketing tanácsadás: Marketing Professzorok Kft.