Romy és Párizs fényei könyvajánló

Főoldal > Michelle Marly: Romy és Párizs fényei

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Michelle Marly: Romy és Párizs fényei


2023/01/31

Nálam is és szerintem sokaknál a ma már klasszikusnak mondható, de azóta sem felülmúlható Romy Schneider főszereplésével, az 1950-es években készült Sisi-trilógia indította el, alapozta meg az Erzsébet királyné iránti tiszteletet, rajongást.


Bevallom, már felnőtt fejjel kezdett csak el érdekelni, hogy ki is volt az a színésznő, aki életkorából adódóan – hiszen az első film forgatásakor mindössze 18 éves volt – talán még gyermeki bájjal tudta megformálni a három filmben a királyné alakját.  A tervezett negyedik rész forgatását sajnos már nem vállalta el.

Ezért nagy örömmel vettem meg a 2021-ben megjelent Romy és Párizs fényei című könyvet. A könyv Romy Schneider életét mutatja be a Sisi-filmek forgatása után.  Tulajdonképpen azt a hat évet öleli fel amikor egy filmforgatáson (Christine című film,1958) megismerkedik és egymásba szeretnek az ekkor még szintén feltörekvő ifjú tehetség, későbbi francia színészlegendával Alain Delonnal, s elmegy vele Párizsba, ahol együtt élnek. Bemutatja kettejük viharos kapcsolatát, a szülői erőltetésére bejelentett eljegyzést, amiből végül nem lett házasság. A fiatal színésznő útkereséséről szól, aki ekkor kezd felnőni, kilépni édesanyja, Magda Schneider – a Sisi-trilógiában Ludovika főhercegnét alakította – és nevelőapja szigorú felügyelete alól.  Hogyan keres más karakterű szerepeket, s igyekszik kitörni a már skatulyaként megélt császárné szerepéből. Hogyan és miért utasítja el Ernst Marischka többszöri felkérését a Sisi filmek tervezett negyedik részének forgatására. Bepillanthatunk, hogyan próbálja ki magát a filmezés után színházi színésznőként is.



Összegezve: az olvasó végigköveti a bakfis színésznő felnőtté érését, mind személyiségben, öltözködésben, stílusban, mindezt regényes formában.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a Sisi-trilógiát, s érdeklődik Romy Schneider élete irányt.

Tömörné Bilonka Zsófia


Szóljon hozzá!




Legfrissebb cikkek


Rónay Jácint: Erzsébet királyné udvarában
1871-1883 Sajtó alá rendezte: Vér Eszter Virág és Borovi Dániel A jegyzeteket, a képmellékletet és az utószót összeállította: Borovi Dániel Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2022
Magyar Menyasszony
Katalógus és tanulmánykötet
Kovács Lajos: Drága Szerelmem…
Andrássy Ilona grófnő levelei hősi halált halt férjéhez, gróf Esterházy Pálhoz  
Erzsébet királyné élete

Erzsébet királyné, Miksa bajor herceg (1808-1888) és Ludovika (1808-1892) bajor királyi hercegnő harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1837-ben, Münchenben.

Tovább >>

                                                                                                                                         

 

 

 

Erzsébet királyné szobái, kertje, verandája

Erzsébet királyné ibolyaszínű lakosztályának szobáit hiteles források alapján sikerült rekonstruálni 1996-ban. A lakosztály falain a királyné gyönyörű portréi láthatók, valamint a kor kiemelkedő politikusainak arcképei, akikkel a királyné az 1867-es kiegyezés előkészítésekor került kapcsolatba.

Tovább >>

Erzsébet királyné és Gödöllő

Erzsébet 1867. május 11-én tekintette meg először a koronázási ajándékként nekik szánt gödöllői kastélyt.

Tovább >>

Erzsébet királyné névnapja

Az 1867-es kiegyezés előkészítésében a magyarok ügyét támogató Erzsébet királyné névnapja a koronázást követően hamarosan nemzeti programmá vált az országban. 1868-ban a Vasárnapi Ujság még csak a Nemzeti Színház díszelőadásáról számolt be, (a nézőtér teljes kivilágítása mellett adták elő ifj. Bertha Sándor Koronázási hymnus című művét).

Tovább >>

Honlapkészítés, keresőoptimalizálás, marketing tanácsadás: Marketing Professzorok Kft.